2. A fogoly vágya

- Látom elgondolkodtál. - szakította félbe gondolatmenetemet. Megzavart....
A koronával a fejemen hirtelen éreztem, ahogy hatalom kerül a kezembe. Félelmetesen nagy hatalom, amit nem tudok kezelni. Egy olyan dolog, amiről közel sem tudok annyit mint amennyit kéne...
- Igen. - majd fájdalmas levegőt vettem.. - És....ha én is beleroppanok a hatalomvágyba? - kérdeztem félve az előttem fekvő nőszemélyt bámulva..
- Te nem az a típus vagy.
- Honnan tudod?
- Úrnőm. A hatalom súly...
- A hatalom halál. - vágtam közbe. - És amúgy is....miért vagyok én az.... Úrnőd? Nincs hatalmam feletted.
Feszülten szippantott ismét a levegőbe, majd vonakodva szólalt meg ismét.
- Még van. - majd lehajolt a jobb lába szárához és felhúzta fekete nadrágját, hogy meglássam a bokáján azt a tetoválást, aminek nagyon is ismertem a jelentését. Egy láncot alkotott erős bokája körül, amit egy találó mondattal jellemez mindenki: "Úrnőnk szolgája az idők végezetéig."
Az olyan lények lábára kerül, akiket a Tündéruralkodó nem tudott máshogy hatalma alá rendelni, minthogy ellopta a lelkük egy részét - hogy örökké, az idők végezetéig szenvedhessenek valami miatt. - A drágalátós királynőd megfosztott a szabadságtól... - gyűlölet keveredett hangjába. Elengedte a nadrágszárát és kiegyenesedett előttem. - De te....visszaadhatod nekem amit ő ellopott.
- Miért hiszed hogy segítenék neked? - kérdeztem megvetően.
- Hmm..- egy pillanatra elgondolkodott, majd mosolyra görbült gyilkos ajka - Nem értelek. Miért ne tennéd? Mi célod neked velem?
- Igazából...még nem tudom. - hirtelen hozzám akart érni, de eltoltam a kezét.
- Úrnőd szolgája az idők végezetéig. - emlékeztettem, majd hagytam hogy karja teste mellé hulljon. A szemei immár nem ürességet sugároztak. A döbbentség ült elméjére, hitetlenkedve bámult bele barna szemeimbe. - Ezt még meggondolom. De most menj.
- De...
- SEMMI DE! - rivalltam rá. - Menj, kérlek......

. . . 

- Nem tehetem. - beszéltem magamban hangosan a lakosztályomban ülve. - Ha felszabadul, abból még nagy bajaim lehetnek.
- Miféle...bajok? - kérdezte óvatosan Aise, aki töltött nekem egy pohár vizet.
- Ismerem ezt a férget. Az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Nem tehetem meg hogy most hagyom kcisúszni a kezeim közül. - az új társalkodónőm nem mert ellenérvet felhozni, ami idegesített. Engedelmesen bólintott, de a szemében motoszkált valami....
Egy hónap alatt sokat tanultam. Rájöttem hogy mit kell tennem a fennmaradás érdekében. Tiszteletet kell kivívnom, a népemnek tudnia kell hogy ki hordja a nadrágot!
Hogy megmutassam, én jobb leszek hozzájuk, új koronát készítettem, ami immár nem hideg üvegből, hanem vibráló aranyból készült, és virágmintákkal igyekeztem jelezni, hogy én velük vagyok...remélem vették az üzenetet.

Igyekeztem rendet tartani, de ugyebár....vannak ellenségeim. A Tanács egy bizonyos szintig befolyásolt. Elérték, hogy bezárassam az uralkodók legnagyobb ellenségét.....Justin Paradis...határozottan felálltam.
- Aise, meglátogatom a mi titkos kis vendégünket. - határoztam el, majd kiviharoztam az ajtón. Aise rohant utánam, amint valaki meglátott, fejet hajtott míg el nem haladtam. Ez volt a szokás, nem törhetem meg a hagyományokat!
- Úrnőm... - köhögte, mire megálltam. Utolért és lehajtotta a fejét.
- Mondd.
- Úrnőm... - ismételte - Engedelmeddel....az őröknek szólnék érkezésedről...
- Hagyd csak. Menjünk inkább. - lefehéredett. - Talán...félsz?
- Én... - de nem merte kinyögni.
- Tudod, a hallgatás rengeteg dolgot elárul. Nem kell jönnöd....inkább üzend meg Adam Nadonak hogy látni kívánom. - fejhajtással távozott, én pedig löktem egyet a pince ajtaján és a fényből elindultam a sötét cellához... -  Kifelé. Kifelé mindenki. Egyedül akarok lenni a fogollyal. - szavaimra mindenki kisietett, én pedig kinyitottam a cellaajtót, beléptem, majd ránk zártam.
- Kit látnak szemeim.. - undorodott el Justin. Nem érdekel.
- Inkább örvendj hogy időt szánok Rád...hallottam ám a felkelés szervezéséről, Justin. Mivel magyarázod?
- Nem magyarázom semmivel. - majd közelebb lépett.
- Miért akarsz megölni?
- El kell törölni a rendszert. - bizonygatta magát vérszomjas hangon... - És ezért teszek mindent....MINDENT! - üvöltötte el magát. - HOLTIG VÍZEN ÉS KENYÉREN KELL ÉLJEK AZ ÖNÉRZETED MIATT?? .... Nem. Semmiképp. Kijutok innen.
- Értem. - bólintottam szánakozóan. - És mégis hogy tervezed? - majd szép lassan elé ballagtam, a fejünk között körülbelül húsz centiméter volt. - Mit kívánsz tenni? - suttogtam.
Egy másodpercig bámulta a szemeimet, annyira rezzenéstelen volt az arca...nem ég le a pofájáról a bőr? Nem akárkivel áll szemben....
Hirtelen azt éreztem, hogy megragadja a két karomat, magához ránt teljes erejéből, majd az ajkaink összeérnek....
- ŐRSÉG!